Adventi Kalendárium

December elsejétől új, ünnepi tartalommal színesedik a Salgótarjáni Városi Televízió repertoárja: adventi vers- és mesenaptár kerül képernyőre.
Az adventi készülődés időszakában, minden este 19 óra 30 perctől egy-egy verses vagy prózai irodalmi mű segíti majd a meghitt készülődésre való ráhangolódást a televízió nézői számára. Mások mellett Ady Endre, Karinthy Ferenc, Móra László, Mentovics Éva, Dsida Jenő, Csanádi Imre és Baley Endre adventi-, illetve karácsonyi művei hangzanak el a műsor keretében Salgótarján általános iskolásainak közreműködésével. A sorozathoz azonban a város elismert színművészei is kapcsolódnak majd.
Igazi különlegességként, szenteste közeledtével, december 22-én, vasárnap együtt szaval majd a város a televízió képernyőjén. A közös verselés gyerekek, sportolók, helyi intézmények és civil szervezetek közreműködésével valósul meg.

FacebookWhatsAppTwitterEmail